Rossz ez így, hogy nem vagy, nehéz elviselni. Veled egykorú nők tettei közt ismerlek fel. Reméllek bennük, a szégyenteljes vágy, hogy tán ők megadhatják nekem azt, amit te nem tudtál.
Ha éjjel nem alszom, nappalra öklendezve buknak fel imáim, eltelit a leláncolt düh, a szorongás tárgytalan, és ebben a tárgytalanságban sodródom.
Beburkol a sötét, és széttekintve hiába a végtelen, énem zár határul, érzem, hogy minden olyan súlyosan puha, egy pontba süllyedő, ásító üresség, akár a születés.