szétesettnek érzem magam. kapkodok, ide-oda rángatnak a gondolatok. ezt kéne csinálni, azt is, ezt is, amazt is, eszembe jut, elfelejtem, visszatér, elmúlik, akarom, nem akarom, nincs nyugtom, feszülök. ki vagyok terítve.

teli van a fejem, és közben üres.

elmagányosodás. üres, öreg, nincs kapcsolódás. érzéketlen, zsibbadt. 

ma nem.

ma sem. 

fáradt.

öcsém, a közöny. én vagyok a keresztanyja. sok volt a virág, a cserép, sokat kell költenem nekem is?

laptop, tomi bátyja, miért? ellenség, mást lát, magát is, mást lát, nem én.

visszatart, lélegzet, szemek, szemek, mosoly.

m.

a mosolya. a joker mosoly. az anyjára hasonlít.

nevetés, a vörös, öcsém.

körbeért.

kicsorog, túlömlik, túlöntözött növény. áll, poshad, földes, üledések, vers.

kicsapodása a hogylétemnek a vers, mint növény alatt az állott vízből fennmaradt üledék.

megterhelő. nehéz.

úgy megterhelő, hogy nem történik semmi, mégis. egy hónapja itt.

a szexi, a szép, az okos. a megfontolt, a bohókás, a visszafogott. a laza, a közvetlen, a jófej. 

kedves.

remeg az ideg, fáradt vagyok?

bárcsak méllyen belezuhanhatnénk az alvásba úgy, mint régen, amikor még szarvason éltem.

annyira nagyon hiányzik, mi lopta el.

csak fekszem az ágyon, mintha nem is a testemben lennék, fekszem, és ugrálok az időben. a múltban úszom, érzem, hogy sírnom kell, és talán sírni is fogok, vagy képes lennék rá, de csak egy apró csepp buggyan ki a szemem aljából, érzem, hogy vörösödik, hogy forrósodik, hogy megtódul a vér a szemem körül, fáradt izzás veszi körül, vizesen szikrázik a szemem, mint egy szájból kihúzott cukorka.

nem tudok jelen lenni, ülök a trolin, a vörös járműtest és a zúgás, de előttem fekete vásznon, fehér csapások, cikáznak fejemben a gondolatok, egy suhintás, egy képzet, és újra a forróság, a körbe ölelt szemgolyó, hogy feltörik, megreped, távoli rianás az én bánatom.

nem akarok jelen lenni, újra akarom kezdeni, nem jó itt. vissza oda, ahonnan még nem volt tudatosság, boldogok a lelkiszegények, mondogatom, elhajtogatom a kimosott ruhát, beágyazok, megitatom az orchideát, mert övék a mennyeknek országa, edzem, dolgozom, fürdök, alszom. 

egy fehér ágyneműn a rózsaszínű minták, puha anyagán felerősödik a fény, hatalmas ablakokon át betölti a szobát a délután. otthon, anyám jelenléte, testének tartása, a háta vonala, látom sétálni a szobák közt, a gangon, hátra tolja a biciklit. a kavicsok a gumi talpa alatt, hogy befordul a kapu felé, hallom, a rázkódó zárat, hazajött.

mintha hegyek közt feküdnék, úgy gyűrődik a takaró köröttem, bőröm a hűvös anyaghoz ér, lábaimat egymásnak dörzsölöm. mint egy mécses az éjszakából felém, úgy önt el a forróság, betölt a meleg.